2012-06-30

Na, hát minden okés nálunk. Varratszedés kipipálva,  szabad a vásár teljesen. 

És most olyan csendes minden. Mert elment. Az én Kicsifiam elment világot látni. Illetve a Balatont. És majd csak jövő hét pénteken jön haza. Ahogy közeledett a nap, egyre nagyobb görcs volt a gyomromban. Még soha nem voltunk egymástól egy napot sem. És most eljött az idő egy kis leválásra. Ma reggel indultak Fonyódligetre. Nem lesz egyedül Dani, ott lesz a lurkó szerelme Ancsi, és egy cimborája Bence. Általában visszajáró gyerekek ebbe a táborba, hisz aki egyszer lemegy oda, az mind visszavágyik és alig várja, hogy újra eljöjjön a következő év vége, hisz akkor újra el lehet menni. 

Én meg...... Ülök a szobában, hisz ebben a 35 fokban nem is lehet mást csinálni. Megnéztem egy filmet, még vár rám két könyv, úgy, hogy van időm bőven. 

Csak olyan üres a ház. És nem tudok mit kezdeni a hirtelen rám szakadó idővel. Tudom, igen, tudom. Ti aztán tudnátok mit csinálni. Ha dolgoznék, nem is kattognék. Most viszont állandóan ott jár az agyam. Már odaértek, biztos kiosztották már a szobát. Kíváncsi vagyok, hogy vajon bevállalta-e az emeletes ágyat. Talán már ki is pakoltak és ismerkednek a többiekkel. Vitte magával Sajtot, a kedvenc plüssállatát, aki egyébként egy lovacska. 

Na, és persze bízom, hogy hőguta és napszúrás és kiszáradás nélkül átvészeli ezt az egy hetet. Ja, és remélem nem fogok neki hiányozni.

Mert ő nekem nagyon hiányzik. És alig várom, hogy végre újra átölelhessem. Ma reggel ment el. Mégis olyan, mint, ha már ezer éve nem láttam volna....