Tegnap Dani hazahozott egy nagy jeget. A Tornacsarnok egyik esőcsatornájából szerezte. Hazahozta, majd a kerítés előtt lévő hókupacba betemette. Hogy ne olvadjon el. Még egy X-et is rajzolt a hóba, mint a kincskereső térképeken szokás. Na, erre ma hazaér, táskáját lerakta a padra és elkezdett veszettül ásni, hogy vajon ott van-e a kincse. Megtalálta, megnézegette, megcsodálta a napfénybe, jót örült neki, hogy még ott van, majd visszaásta és újra megjelölte. Hiába, no apró örömök az életben. De ezt mi felnőttek már nem értjük, csak ők tudják értékelni. A gyerekek.
Amin ma felhúztam magam az az uzsonna. Általában valami szendvics szokott lenni, tudjátok két kenyér közte meg valamitviszavíz. Aztán csodálkoznak, hogy a gyerekek nem igazán eszik meg. Na, de.... Ma egy almát kaptak 8 db háztartási keksszel. Azt hittem viccel a gyerek, mikor kivettem a táskájából egy kis nejlon zacsit. Azt hittem pluszba kapták. De nem, ez volt az uzsonna. Oké, értem, ma palacsintás nap volt. A gyerekek ebéd után palacsintát ettek palacsintával, általában még 2 napig a suli macskái is palacsintát esznek. Na, de könyörgöm. Az a gyerek, aki csak fél6-6 körül ér haza a napköziből, hát ezzel a 3 órakor kapott almával és keksszel nehezen bírja ki vacsoráig. Sőt, le merném fogadni, hogy amint belépnek a lakásajtón, rögtön letámadják a hűtőt.
Ez azért újra és újra eszembe juttatja a régi sulis menzás kajákat. Mama pont a konyhán dolgozott, pontosan tudom, hogy a gyerekek le voltak szarva, mert minden konyhás, főleg aki jól tudott a főnöknek nyalni, az annyi kaját vitt haza, amit nem szégyellt. A gyerekek meg kaptak, amit kaptak, azt jóccakát. De most szülőként is fel vagyok háborodva. Mama meg csak vonogatja a vállát, hogy ez van, ezt kell szeretni. Régen is ezt volt, most is ez van.
És tulajdonképpen én egy büdös szót se szóljak ugye, mert ugye Daninak az étkezés ingyenes. Egyébként 10 rugó lenne egy hónapban a háromszori étkezés.
A másik, tanítónk elfelejtette nagyon, hogy Daninak csak a felét szabadna futnia, mint a többieknek. Erre ma mondja lúrkó, hogy ugyanannyit fut, mint a többiek, csak állandóan lemarad. Még szerencse, hogy nem szólnak érte. Mondjuk másért se nagyon szokott szólni a tanító állítólag, de sajnos amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Vagyis kivételezés itt is van. Ahogy telnek a hónapok egyre inkább úgy gondolom, hogy az agyonsztárolt tanítóink tényleg olyan jók-e. Nem szakmaiságukat kérdőjelezem meg, hanem inkább a hozzáállásukat a gyerekekhez.
Na, megyek, Kisördögöm éhes. Nehogy éhen haljon itt nekem. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése